Majd hatvan évvel Pearl Harbor és Midway után az amerikaiak és a japánok megint harcban állnak egymással. Ezúttal egy kutyafajta – az akita – miatt folyik az ütközet...
Az akitát, ezt a tipikusan japán kutyát – az angolszász országok kivételével – világszerte elismerik. Az utóbbiak viszont immár több mint 40 esztendeje azon igyekeznek, hogy a Japánban kitenyésztett fajtától tökéletesen különbözô változatot alakítsanak ki. Az utóbbi években több hivatalos találkozóra került sor japán és amerikai szakemberek között, s ezek eredményeként bizonyos kompromisszum látszik kibontakozni: egyrészt létezik egy jellegzetes japán eb, az egyedülálló akita inu, másrészt kialakulófélben van egy új fajta, melynek új nevet kell találni (egyelôre többnyire „nagy japán kutya”-ként emlegetik), föl kell állítani végleges standardját, s meg kell szabni szelekciója kritériumait.
Dehát hogyan kerül a csizma az asztalra, pontosabban szólva hogyan került ez a japán kutya Amerikába? Nos, természetesen a második világháború után. Az „új” kutyáról l955-ben készült az elsô standard, s az Amerikai kennel Klub l965 január l-vel ismerte el. Az amerikai változatot elfogadták Nagy-Britanniában, Új-Zélandon, Kanadában, a Benelux államokban és Finnországban, – az utóbbiban az akita állomány 80 százaléka amerikai típus!
Mi is az amerikai akita jellegzetessége? Elôször is a nagyobb termet és az erôteljesebb alkat. Egy Hollandiába importált egyed marmagassága például 72 cm volt, s több mint 60 kilót nyomott. Az amerikai változat minden színben elôfordulhat, fekete maszkkal vagy anélkül. Jellemét tekintve méltóságteljes és bátor, fajtársaival szemben domináns módon viselkedik.
A japán akita eredetileg közepes nagyságú vadászeb volt. Igazi spicctípus. A kanok marmagassága legfeljebb 70 cm, a szukáké 64. A leggyakoribb szôrszín a vöröses, rôtes. A szôrtakaróval kapcsolatos fontos kritérium az „uredsziro”, tehát a fehéres szín az arcorri rész két oldalán, az állkapocs alatt, a torkon, a mellkason és a hason, valamint a farok és a végtagok belsô felén. Hibának számít a molosszoid jelleg, a fittyedt ajak, a túl domború homlok és egyáltalán, minden olyan vonás, amely az amerikai vértestvérre emlékeztet.
Napjainkban az Egyesült Államokban bejegyzett „akiták” 98 százaléka amerikai típusú. Évente l0 000 kölyök születik, s egyedül az USA-ban mintegy l00 000 példányt tartanak nyilván. Japánban viszont – természetesen az eredeti változatból – évente 400 ezret jegyeznek be!
Az idén egyébként újabb világtalálkozót tartanak akita-ügyben...
|